Februárban a Facebook sikeresen jegyeztetett be egy újabb szabadalmat, mely egy olyan módszert ír le, amely azonosítja bizonyos területek szakértőit és véleményvezéreit egy adott témakörben vagy területen.

A Facebook által bejegyzett legújabb szabadalom maga az a módszer, mely szerint a Facebook figyeli ugyanannak a témának vagy cikknek a megjelenését, megosztási történetét, és meghatározza, hogy melyik felhasználó általi megosztás ért el a legtöbb embert. Ők lesznek a véleményvezérek, akiknek későbbi saját tartalmaik kiemelt, szakmai tartalomnak fognak minősülni.

Nem egyszerűen arra épül majd a módszer, hogy ki kapja a legtöbb lájkot, hanem melyik felhasználó követői osztják meg, kommentelik, azaz kerülnek interakcióba leginkább a tartalommal.

Kinek jó ez? Természetesen azoknak, akik egy speciális terület véleményvezérei szeretnének lenni, akár marketing szakemberek, könyvelők vagy ügyvédek. Ha jól használják ki a lehetőséget, akkor a Facebook algoritmusai szakértőnek fogják tekinteni őket. Ezáltal sokkal többször és nagyobb eséllyel jelennek meg a posztjaik követőik, ismerőseik idővonalán, így több emberhez, potenciális ügyfélhez érhetnek el. Ellenben aki nem minősül majd ez alapján véleményvezérnek, annak innentől kezdve egyre nehezebb dolga lesz kitűnni a tömegből, immár a Facebookon is.

Szeretne még több ügyvédi kommunikációval kapcsolatos információt, ötletet és újdonságot kapni a postaládájába?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mi elküldjük önnek a “LinkedIn – kezdeti lépések ügyvédeknek” című összefoglalónkat.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Adatkezelési tájékoztató

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben
Az előzmények és a sütik törlése a Safariból

Bezárás